Felsőszinevértől Tatár-hágóig első-második nap 2012.07.05-06.

Felsőszinevértől Tatár-hágóig első-második nap 2012.07.05-06. nagyobb térképen való megjelenítése

Ez már csak így marad. Ha nem kapkodva indulok, valami otthon marad. No, de mindegy is, lényeg, hogy kiértem az állomásra. Igaz gázpalackot nem sikerült szerezni, marad a Kraszna-havasban már használt. Vagy bírja, vagy nem, de az biztos. Találkozom Ferivel, majd Bálint nagymamájával és átvesszük a küldeményt. Ha nem lenne önuralmunk, biztos behabzsolnánk Pestig a cuccot :) Feri kicsit izgul, ez az első nagyzsákozása. Mindenki megtekinti a másik új beszerzésű zsákját, aztán osztozunk a közös cuccokon. 

Keletiben bő egy óránk van átszállni, de ez nem olyan nagy baj, amint betolják a szerelvényt lecsapunk egy üres fülkére. Bálint úgyse sieti el az érkezést. 

Egy hónapon belül harmadszor utazok a Tiszával, legutóbb alig egy hete Kazinczy 200 okán. Utóbbi téma meghatározó az út során is, ki kell beszélni a történteket. Másik témánk természetesen maga a túra. Nem tudom ki hogy van vele, de utólag el szoktam gondolkozni azon, hogy milyen tájat, látványt, és utakat képzeltem el túra előtt és mi volt a valóság ehhez képest. Van mikor elég jól passzol a kettő. Mondjuk a Kraszna-havas ilyen volt. Volt elég kép GE-n ahhoz, hogy legyen elképzelésem. Itt kép viszont alig valami, a képzelet és a valóság is jelentősen eltért.

A határátlépést könnyedén megejtjük, hamarosan már Csapon váltunk pénzt és vásárlunk be a kis boltban. Kivételesen egy doboz cigaretta is beszerzésre kerül a pásztorokat megkínálni.Most elmarad a bolond lány a váróban, hajnali gyorsvonatunk viszont meglehetősen tömött. Az egyik orosz kocsiba alkud be minket Bálint. A WC melletti boxot választjuk. amit csak ritkán foglalnak le. a vagonban fülledt a levegő és mindenféle szagok terjengenek. Ennek ellenére hamar bealszik mindenki. Hosszú volt ez a nap.

Vonatunk korán megérkezik Volócra, de az utazásnak még koránt sincs vége. Ez itt ugye a Kisszolyvai-hágó kapuja, mi viszont ennél keletebbre, Felsőszinevérre szeretnénk eljutni, illetve előbb Ökörmezőre. 

Vetünk egy kósza pillantást a település fölé tornyosuló Borzsa-havasra, mely az Oberon útjának helyszíne is. Jövőre valahogy ezt a túrát be kell préselni a naptárba (pénztárcába). Kiülünk a buszmegállomáshoz, de a mi irányunkba egyetlen jármű sem közlekedik. Alváshiányból kifolyólag a padon simán bebóbiskolok pár pillanatra. Jön egy sofőr, aki fölvesz minket, hogy majd az állomáson még lesznek Ökörmezőre indulók, ne menjünk sehova. Bálint átnézi a menetrendet, de egyhamar nem jön vonat, tehát utas sem lesz. A bácsi csak stipi-stopizott minket. Lelécelünk, és visszatérünk a megállóba, a kalandvágyó csirkék mellé. Ezek azzal kunsztolnak egymás előtt, hogy ki tud később kiszaladni az autók kerekei alól. 

Egyre több ember gyűlik össze. A többség Ökörmezőre menne, de a sofőrök még, ellenállnak. Később kettő felmérve a valós igényeket iránytáblát cserél. 

Egy gázolajszagú Transitba ülünk, ahol a fullasztó melegben szinte azonnal elalszok, bármennyire is ráz az út. Arra ébredek, hogy nem csapódik semminek sem a fejem. Ezek szerint állunk. De miért? Bálint mondja, hogy leintett egy yard. A cél alig 3km.
Ami hosszú tétlenkedés nekünk, az kemény alkudozás a sofőrnek. A büntetési tarifákat errefelé rugalmasan kezelik. Az intermezzo után a központban szállunk ki. Innen még el kell jutni Felsőszinevérre. Kisbuszok hiányában elindulunk, bízva stoppolási képességeinkben. A tűzoltóságnál megszólítanak minket a szolgálatban lévők, hogy mi járatban. Elmeséljük merre tartunk, majd bepróbálkozunk, hátha elindul az a szép piros tűzoltóautó. Ellenállnak, pedig biztos lenne az a pénz (csak nem a mi zsebünkben), viszont segítenek stoppolni. Hamar megáll egy fekete Octavia, aki a gyalogtúra kiindulási pontjáig repít minket. Indulhat a kaland... ...gyalogos része!

Szerelvény igazítás után megindulunk a völgyben fölfelé. Szépen fölkaptatunk a Tó-havas oldalába, hogy onnan a hátsó ajtón át érkezzünk meg a Szinevéri tóhoz. A patakátkeléseknél még vigyázunk, nehogy vízbe lépjünk. Fent a nyeregben néhány elhagyottnak tűnő pásztor ház árválkodik. Fényképezünk, aztán lebaktatunk a tóhoz.

Itt még vigyáztunk nehogy elázzon a cipő a patakban (Fotó: Pap Gábor)

Tóhavas oldalában (Fotó: Pap Gábor)

Nem térek ki a tó nevének eredetére, és kialakulására, alulra belinkeltem a rövid Wikipédiás bejegyzést. Péntek délután nincsen őrjítő tömeg, de azért vannak elegen. A tóparton kettős oszlop áll, melyek valaha tekintélyes átmérőjű fenyők voltak. A bal oldaliba egy pásztor alakot faragtak felette szine (ruszinul sötétkék) felirat, a jobb oldaliban egy lány, vir (ruszinul örvény). Gondolom legenda is él róluk, de a táblákon erről nem tesznek említést, ellenben kifejtik Kárpát-Ukrajna valós történelmét. A lefolyás közelében lévő kilátóhelyen költjük el ebédünket.

Faragott oszlopok a Szinevéri-tó partján (Fotó: Pap Gábor)

Vér azaz örvény. A másik oszlopba egy pásztorlányt faragtak, felette a felirat Szine, azaz sötétkék (Fotó: Pap Gábor)

Szinevér, csendélet (Fotó: Pap Gábor)

Vera egy óvatlan mozdulattal alaposan elmetéli ujját. És tényleg! A tó színe vér... 

A közeli üzletben pálinkás fertőtlenítést alkalmaznak (nálunk idén nem volt semmi). Jó nagy bumszli kötés kerül az ujjra, eleinte érdemes lesz naponta átkötni, ne fertőződjön el. Ebéd közben gyanús hangokra leszünk figyelmesek. Ez bizony égzengés, és egyre csak erősödik. Mire lefelé indulunk már teljesen beborul. Nem az a kérdés, hogy ázunk-e, hanem az hogy mennyire. A válasz: rommá. Szvobodáig tartó 3km-en egy alkalmas esőbeálló sincs, az eső pedig úgy esik, mintha el akarna koptatni minket. Haragossá válik a Talabor, színe kékről tejeskávéra vált. A távolban látszik a felhő széle, de csak nem akar közelebb jönni. Az intenzitás némileg csökken, mire a falu szélére érünk. Egy helyitől megerősítést kérünk és a völgy irányát tartva felkapaszkodunk a gerincre.

Fölvágás a gerincre Szvobodánál (Fotó: Pap Gábor)

Viszlát civilizáció! (Fotó: Pap Gábor)

Köszöntjük önöket a Kelti-Kárpátok turistaösvényen (egy darabig), az egykori magyar, majd Cseszlovák-lengyel határon, az elfeledett határkövek birodalmában. Elfogytak a jelzőim...
Azt egyikünk sem tudja, mennyire vannak meg a kövek és mennyire lesz járható az út. Vélhetően nem lesz könnyű dolgunk, de egyenlőre egy némileg járt szekérút halad a gerincen. A tájból nem sok látszik, ballagunk a fenyők között a sáros úton. Figyelni kell, nehogy elhagyjunk valamit. Mondjuk én a cipőmet. Konkrétan kilépek belőle az egyik pocsolyában. Valaki rosszabbul járt, mert lánctalp darabbal is találkozunk.Idővel kedvezőbbre fordul helyzetünk, feltűnik néhány kidöntött kő, és a vihar is csendesedik. Mire az egyik ismeretlen nevű hegy tetején tábort verünk, már a nap is kisüt. Itt nem esett, minden száraz. Míg Bálinték a hegyoldalban vizet keresnek, addig mi Ferivel tüzet rakunk. A kis satnya patakban jól esett lemosakodni, a tűznél pedig jó a hangulat. Minden és mindenki szárad.

Kilátás a táborhelyről. Eső után mindig szép esti fényeink voltak (Fotó: Pap Gábor)

Első táborhely (Fotó: Pap Gábor)

Tábortűznél (Fotó: Pap Gábor)

Sikerült a napi terv ma először és utoljára. Behabzsoljuk az első trutymós rizst, ami kissé pikáns lett, mert Feri nem tudta milyen a pörköltkocka, így  zacskós leveseket hozott. Némi kreativitással ezek is használhatóak. A borsókrémleveses verzió egész tűrhető. Zárásként áfonyázunk kicsit, majd a medvék számára csábító dolgokat egy zsákba helyezve kikötözzük a közeli fára.

Linkek:
További képek
Rövid írás a Szinevéri-tóról
Felsőszinevértől Tatár-hágóig harmadik nap