Felkaptatunk a gerincre, majd betérve az erőbe rögvest ereszkedni kezdünk. Érdekes módon az oldalgerinc itt is magasabban. Nyugalmunkat némileg zavarja a tegnapi fehéres színű bogarak tömkelege. Főleg a mogyoró és a bükk levelein tanyázik nagy szeretettel. Nem kell a levelekhez hozzáérni sem, hogy megbolyduljon a had. Szemünket szánkat sem kímélik.
Bő fél órával később elbúcsúzunk a vízválaszótól. Tikkasztó a meleg, nem lesz nagy öröm így vonatra szállni. Szerencsénkre az állomás mellett gumicsőből hideg forrásvíz folyik, és fel tudunk frissülni. Érdekességképp van egy elhagyott tégla boltozatos vasúti alagút is az új mellett. Áll benne a víz, viszont jó hűvös. Régi MÁV szabvány szerint épül állomásépület mellett a fák árnyékában heverészve várakozunk. Furcsán néznek ki a böhönc hattengelyes mozdonyok mögött árválkodó 1-2 kocsis szerelvények. Meglehetős a zsúfoltság. Nekünk épp akad még a fülke, amibe mindnyájan beférünk, később már a folyosón is állnak. 10 évnél nem újíthatták fel régebben vagonunkat, mégis észveszejtő módon lelakott. Nem tűnnek vadnak az utasok, ez inkább a takarítatlanság számlájára írható.
 |
| Poarta vasútállomása (fotó: Őrsi Bálint) |
Hosszú ideig zötykölődünk Temesvárig. Karánsebesen előételnek Bálinték vesznek pár falatot, egyéb nem történik, csak a késés lesz egyre tetemesebb. Sietni kell a buszra. Arra, amit nem tudunk pontosan honnan indul. Romániában nincs állami busztárasaság, így hivatalos buszállomások sincsenek, csak magáncégek telepei. Vakond iránymutatása alapján elsietünk egy ilyen közelben fekvő helyre, de onnan nem megy Aradra busz semmikor sem. Ezt bebuktuk, nem lesz alvás a határban, marad a csövezés Aradon a Pannóniára várva.
Szétnézünk a városban, megkeressük a helyet ahonnan valójában indult a busz. Ha tudtuk volna, simán elérjük. Na mindegy, marad az aradi malactaxi. Iszonyú rajta a hőség és késve is indul. Nyáresti Román vasutas életkép. Tulajdonképpen én élveztem, volt egy sajátos hangulata ennek a fülledt nyári esti vonatozásnak az alföldön.
 |
| Malac taxi (fotó: Őrsi Bálint) |
Tincáék figyelmét inkább a bármilyen megszerezhető élelmiszer köti le. Zsákmányolnak egy vonaton felejtett citromos üdítőt. Én inkább csinálok egyet magamnak citromléből.
Késő este érünk Aradra. Szétnézünk hátha van valamilyen büfé az állomás környékén. Találunk 1-et fizet kettőt kap pizzériát. Megállapítjuk, hogy a legnagyobb, malomkerék méretűt érdemes rendelni. Feriék az ár mellett még a súlyt is figyelembe veszik választáskor. A két pizza beteríti az asztal hasznos felületének 95%-át. Lassan sikerül betalicskázni a rám jutó adagot az ellendrukkerek dacára is. Visszatérve az állomásra még egy Capucchinót iszok, aztán delikát.
A pannónia “természetesen” késik. Úgy 90 percet. Szegény külföldi diák csak csóválja a fejét, mi már rutinosan törődünk bele. Feldobjuk magunkat a vonatra, és én szinte azonnal álomba merülök. Tincáék rárepülnek minden ehetőre. Elhagyott sültkrumpli, chips, 16 órája aszalódó halas szendvics. Nem finnyásak az biztos, csak tudnám hova fér beléjük.
Lökösházán minden csendes. A pénztár zárva. A vasutasoknál felkéredzkedünk a reggeli gyors szépen felújított vagonjába, aztán ki-ki elfekszik a maga üléssorára. Indulás előtt kótyagos fejjel megvesszük a jegyet, aztán tovább húzzuk a lóbőrt a kellemesen lehűlt levegőben. Csak akkor húzódunk össze egy fülkébe, mikor már kezd komoly tömeg lenni…
-VÉGE-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése