2014. április 22., kedd

Gerecse 50 2014. április 19.


Gerecse50 2014.04.19. nagyobb térképen való megjelenítése

Rendben ébredek. Minden előkészítve reggelihez, túrához, időben érek az állomásra. Épül fel a reggel íve, ahogy egy jó futás előtt azt kell, aztán az az utastájékoztató táblára nézve darabokra hullik minden:
5:44 gyors, Budapest-Déli. Az nem lehet! Megdörzsölöm a szemem és előveszem a telefonom. De lehet... Egy órával elállítottam az órát! Pont most kellene leszállni Tatabányán a személyről. Összezavarodom. A túrát nem késem le, csak hétkor fogok rajtolni. Tömegben. Ez gáz. Ennyi gyalogos között a futó olyan, mint zsúfolt úton a száguldozó. Kölcsönösen kényelmetlen helyzet, ami már előre nyomaszt. Pedig szerettem volna felmérni mennyivel tudok többet tavalyhoz képest. VTM az eltérő időjárási viszonyai miatt a feladatra alkalmatlan volt, Telekin tavaly árvíz miatt nem voltam. T100-ig csak a Gerecsét tudom elemezni
A vonaton bealszok. Álmomban mindenféle futó-túrázó konfliktus képe elevenedik meg.
A harmónia utolsó foszlányait széttépve igyekszem a rajt felé, hogy minél hamarabb indulhassak. Gyors nevezést követően hétkor indulok. Egyből két percet kell várni a piros lámpánál. Ez nem tesz jót egyébként is felfokozott idegállapotomnak. Különösen bosszantó, hogy a két menetirány lámpája nem egyszerre, hanem időben eltolva működik.
Tavaly darálva indítottam a futást. Illetve azt hittem, mert idén egy nagyságrenddel simán felülmúlom azt. Ott futok ahol tudok, ott előzök, ahol van hely, közben minden erőmmel figyelek, hogy elkerüljem a botok hegyét, és a hirtelen elém lépőket. Megkérem az embereket, hogy legyenek szívesek elengedni, majd megint, majd még egyszer, mert nem hallja. Aztán megköszönöm, mert úgy illik. 
Idegeimen taposva futok, közben fogadkozok, hogy máskor kétszer is megnézem mire állítom az órát! Sok figyelem nem jut sem a mozgásra, sem pulzusra. Rövid sprinteknél alaposan belekóstolok az anaerob tartományba. Nem számít csak legyek rajta túl! A város szélétől a Halyagosi elágazóig a legzsúfoltabb. Keskenyek az ösvények, mindenki türelmére szükség van. Néhány hangfoszlány hatol fülembe. Kicsit meghökkenek, mikor a János-forrás után nem sokkal valaki már lábfájásra panaszkodik. 
Rátérve a sárgára a széles úton enyhül a tömeg. Bár saját tempót nem futhatok, de lélegzethez jutok. Az egykori irtáson nyíló kilátás már a múlté. 
Néhány ismerőst köszöntve a Puszta-templomnál (0:58) elérem a második pontot és a sor elejét. Innen már lehetne úgy menni ahogy szeretnék, de nem tudok. Marad a zaklatott, nem kellően precíz futás. Sok figyelmet igényel(ne) a helyes mozgás kivitelezése. Kicsit gyorsabb vagyok mint tavaly, de nem tudom mennyit kért lábaimtól az elmúlt óra anaerob terhelése. Egyenletes futásokhoz szoktam.
Üde az erdő, van némi kilátás is. Idén már nem nézem be az Agostyáni út előtt a jelzést. Másoknak ez nem jött össze, hangokat és léptek hallatszanak az út felől. Tardosig lassúnak érzem magam az aszfalton, de a pontra 7 perc előnnnyel érkezem (1:22). A Gerecse árnyékában kapaszkodok fölfelé. Odvas keltikéknek nyoma sincsen, már valamilyen más virág nyílik, de a medvehagyma illata a régi. Emelkedőkön érzem kissé a combom, kapkodásom jutalma. Technikám nem valami szép, hosszúakat lépek, a köves lejtőkön viszont mintha magabiztosabb lennék. Macival Andrással és L. Szilvivel találkozok út közben.
Pusztamaróti pont 1:56. Maradt az előny, tehát a szakaszon hoztam a tavalyi időmet. Legutóbb ez nem volt valami acélos szakaszom, mert még nyomott a hasam. Mi lesz? Tartom magam, vagy luftikás lasztiként pattogok tovább?
Evés közben lehagyom Dont, aztán nekimegyek az enyhe emelkedőnek. Pulzusom fölmegy szépen, lábam kissé jobb, mint Tardos után, a sebesség megfelelő. Tavaly óta jókora irtást kanyarítottak a hegyoldalba, látszik róla a Gete és a Pilis is, bár a pára miatt csak halványan. Héreg felé a lejtőn hosszúakat lépek, emiatt megint kicsit darabos a mozgás. Figyelj már kicsit oda! Fogy az izó, tölteni kell a temetői kútból (2:15) különben idő előtt kifogyok, porral viszont nem szórakozok.
Jön a Bányahegyi emelkedő, aminek a meredekebb részét még jobb állapotú combokkal sem futnám. A ponton (2:34) találkozom Papp Bálinttal, aki most társaságban lazázik. Emlékekkel teli ereszkedés/hullámzás következik Koldusig. Tavaly mintha jobban ment volna, de órám mást mond. Sebesség jobb, és a pulzus is felkúszik még. 
A vadföld előtt találkozom Larzennel. Örülök, régen láttam már. Ő volt az egyik, aki beszámolóival elhintette bennem a terepfutás magvát. Átló helyett szögletesen szelem át a földet, de nem mulasztok el hátratekinteni a Gerecsére. 
Vértestolnai műútnál kihagyom a zsíros deszkát, meg a szódát is, egyik sem tenne jót. Megjegyzem a túrán elég jó az ellátás, de én alig használok belőle valamit. 
Beveszem magam az erdőbe. Kilátás csak 1-1 tarvágáson akad, ott viszont jó rálátás nyílik a Somlyó tömbjére. A vége felé már kezd kicsit terhes lenni a sok ereszkedés, egyre gyakrabban nézegetem órámat. Végre elérkezik a kék sáv derékszögű törése. Némi emelkedő a murvás úton és megérkezek vadászház tisztására (3:22). 
Nekigyürkőzök a sárga sáv emelkedőjének. Messze a görcshatár, de a savas lábak lassítanak. Holnapra előjegyezek egy enyhe izomlázat. Az előttem imént feltűnő trió csak lassan közeledik. Elég meleg lehet, szakad rólam a víz mindenhonnan. A négy órás idő egész biztos nem lesz meg (bár nem is terveztem), de egy kisebb javítás belefér. A sárga négyzet lejtője a Panoráma út előtt idén is susnyás, csak most nem érdekel, megyek ahogy kiadja. 
Az aszfalt nem terhel meg különösebben, óra szerint a meredekebb részeken sem megyek 11-nél lassabban, így kerek 4 órával érkezem a Turulhoz. Lefelé a panelek között szem elől tévesztem a jelzést, de hamar visszatalálok. Utolsó próbatételként még szabályosan kivárom a lámpa zöld jelzését. Mindkettőt. Így lesz 4:12 az időm. 
Sebességre jó, csak mentálisan volt zilált.



Adatok saját mérés szerint:
táv: 47,66 km
szint: 1353 m