2016. november 13., vasárnap

Iszinik 100

Az időjárás? Ne panaszkodjunk, csak 12 órát esett és a szél is mérsékelt maradt. De ne szaladjunk ennyire előre.

Időterv nuku, van viszont egy minimalista cipőm, amiből kivettem a talpbetétet is. Ez előrevetíti sebességem, főleg lejtőn (sánta lajhár). Baj esetére beteszem azért a táskába talpbetétem is. Öltözet: testhezálló hosszú felső, kapucni nélküli széldzseki, ¾-es nadrág, kompressziós szárral, és simlis sapka, kesztyű. 

Kukucska Attilával vágunk neki a távnak kényelmes tempóban. Pár éve még nagy lelkesedéssel vetettem volna magam a minket lehagyók nyomába, hogy aztán befeküdjek az árokba/nagy időt fussak, de ez most valahogy nem izgat. Érdeklődve figyelem a tájat Somlyóvárig (világosban még nem jártam erre), majd Tornyótól Vértestolnáig becsatlakozik mellénk Fridmann. Különösebb dolog nem történik, változó intenzitással esik, és kisebb hasmenés kellemetlenkedik. 

Eredetileg nem terveztem hot-dogot enni Vértestolnán, de a fűtés annyi extra energiát emészt fel, hogy szükség van rá. Előnyömre vált, mert bár a nyílt részen még fáztok a szeles esőben, de a vadföldnél már minden egyenesbe jön. Attila emelkedőkön kezd lemaradozni, és utalgat rá, hogy bizonytalan a folytatásban. Egyenlőre lejtőkön rendre beért, sőt alaposan lehagy, így nem aggódok. Bika-völgy felé beérünk egy futót és megküzdünk a távvezeték nyiladékában burjánzó szedressel. Alig 2 éve irtottak, de már nyoma sincs. Bölcsebb lenne a 20 méterre lévő tiszta aljú erdőben vezetni az ösvényt. 

Péliig szétszakadunk: először én húzok el az emelkedőkön, majd egy kényszerű bokrászás után Attila. Csak a templomnál érem utol. Sajnos tényleg úgy néz ki, hogy nem lesz ebből közös teljesítés, mert Mogyeszig vagy 5 perc előnyre teszek szert. A buszmegállónál találkozom Szatyros Csabiékkal a kricsmiben pedig egy kék kabátos sporival (bocs, nem tudom a neved!). Nem sejtettem, hogy ilyen közel vannak. 

Mire összeszedem depós cuccom és kikérem a kávém beér Attila is és bejelenti, hogy akkor mára ennyi. Nem erőszakoskodom, tényleg csapnivaló, nem ótvaros, nem ez se jó. kihívásokkal teli az időjárás, bár váltó ruha nélkül a kiszállás sem tűnik jó ajánlatnak. Már kezdek remegni vizes gúnyámban, úgyhogy gyorsan húzok is a Kék kabátos spori nyomában. 

Kőszikláról látszik, nemhogy a Gete, de még a Hegyeskő is karcolja a felhőket. Pilis tuti ködös lesz. Hegyeskőre menet a ködben látok egy árnyat mozogni, de aztán szem elől tévesztem, mert rossz felé fordulok és a kék régi nyomvonalán, a csúcsot balról kerülve egy jókora hátassal gazdagabban csúszok be Tokodra. Itt érem utol a kollégát. 

Kicsit hamarabb indulok, de egy technikai szünet után együtt vágunk a Getének, akit meg kell dícsérjek, mert egy 50 méteres szakasz kivételével könnyen járható. Már-már azt hiszem, hogy ismét lesz társaságom, de a csúcsra egyedül maradok. Óvatosan lekocogok Dorogra, közben járatom az agyam, hogy hol lehet az a Molnár söröző. Csak a vasúti átkelőnél jut eszembe, hogy persze a kereszteződésnél, úgy 500 méterre vissza. Kicsit bosszant, mert a sötét közeledtével minden perc számít. 

Erős szürkületben hagyom el a várost, egy újabb kényszerű bokrászást követően. Kesztölcön a falu közepén ér a közvilágítás bekapcsolása, de látni még annyit, hogy elkaristolok a pontig. 

Lámpa a kézbe (a köd miatt), jöjjön a Pilis. Kapóra jön, hogy ismerem az útvonalat, különben lenne bőven lehetőség elbizonytalanodni a tejfölben. Időnként lámpafény töri meg a monotóniát. Rövidebb távosokat hagyok el, aztán összefutok Szatyros Csabival is. Szegény alaposan lelassult. Együtt érjük el a Pilis-nyerget, de a zöld kereszt becsatlakozásához már egyedül érkezek. Becsapós a Pilis oldala, hosszabb mint emlékeztem. Rövid időre megelőzöm Rausz Petiéket, de aztán lelassítok betalicskázni egy gélt és visszaelőznek, a lejtőn pedig jóval gyorsabbak nálam. Eláll az eső (Pilisen havaseső), felszáll a köd és a felhők mögül hideg fénnyel elődereng a hold. 

Szántói-nyeregben iszok kólát, hátha segít a hasmenésen, de a Hosszú-hegyen újra ki kell állni a boxsusnyásba. Talpam már fáradt, de az emelkedők még elfogadhatóan mennek, így a Kevély-nyeregben ismét beérem Petiéket. Ők gyorsan kereket oldanak én még tömök magamba annyit, hogy a célig kitartson. 

A maradék szintet könnyen elmorzsolom, lefelé viszont csak totyogok a sziklákon. Biztatnak a rövidebb távosok, hogy nemrég ment el egy futó, de nem vagyok elég ügyes minimálban lefelé, a sarkam pedig nem szeretném leverni, így kényelmesen valamivel 10 előtt kocogok be a célba. Jó volt, de hosszabb távhoz még erősödnie kell a tappancsoknak.

Köszönöm a szervezést, ha tehetem jövőre is jövők!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése