2017. február 6., hétfő

Vérkör 77 2016.02.05.


Mert a bolondok napja valójában február 5-én van. 

Eredetileg Anita Szabó Gergővel tervezte a teljesítést, én csak mint érdeklődő kerültem képbe. A heti ónos eső és olvadás kombó hatására viszont Gergő lemondta a túrát. Tanakodtunk kicsit mi legyen, de egyikünk sem gondolta lehetetlennek a dolgot, így az utolsó pillanatban nevezve nekivágtunk. 

Az esti eső után még köd üli reggel Oroszlányt, de feltekintve az égre, halványan kéklik, így várható a gyors kitisztulás. Pakolás és némi szerencsétlenkedés után ~8:20-kor indulunk. Könnyen követhetők a jelek, Anitának van GPS-e én meg megnyitottam a honlapon lévő térképet, illetve hoztam az atlaszt is. 

Vértessomlóig jég és eseménymentes a terep, a sár is elhanyagolható. Szép lassan összehangoljuk a tempónkat, csiszolódunk. Az első jegesebb szakasz a Suhogóra kapaszkodó szekérúton fogad. Korábban jegesre taposták az erdőjáró gépek és most még vizes is. Keresgéljük a kevés földes foltot, vagy kimenekülünk a szélére, ha nincs susnya. A gázpásztánál van még egy igen jeges szakasz, aztán átmenetileg enged a szorításából a terep.

Párás erdő Vitányvár közelében

Elfogadható tempóban rágjuk át magunkat az első nehézségeken. Senki nem lázad, sőt optimisták vagyunk, hogy a nyíltabb részek és a déli oldalak, járhatóbbak lesznek. Reménykedem abban is, hogy a gyalogösvényekről is eltűnt már a jég, de nem. A Vértesben szemmel láthatólag sok turista jár, ergo jegesek az ösvények (is). 

A Körtvélyesi temetőnél két Boborjánnal találkozunk, akik figyelmeztetnek, hogy ők majdnem meghaltak a Mária-szurdoknál. Megköszönjük, és megyünk tovább, mondván erre visz a túra. Még utánunk kiáltanak, hogy jó, ők szóltak. A hurokkal kifejezetten jeges, nehéz szakasz kezdődik. A kék kereszten leóvakodva megvan az első pont (16,2 km), sebesség 7,3. Hát jó, neki a halálos Mária-szakadéknak. Kell gépészkedni rendesen, mire kikecmeregünk. A tükrös jég utána sem szűnik meg, csak a Szép-Ilonka felé vezető lejtőn egy rövid ideig. 

Szenyóbb volt, mint aminek látszik: az út jeges, a partoldalak felső pár centije kiolvadva, alatta viszont fagyott, így az is csúszós.

Mária-szakadék

Aggasztó, hogy sebességünk 6,5-re csökkent az Új osztásig (22,1 km). Előttünk a Sárkánylyuk-völgy ami a 2013-as VTM-en maradandó élményt nyújtott, meg a Kozmáig tartó aszfalt, ami járt, tehát jeges lesz. A völgy hozza formáját. Említett versenyhez képest sokkal több a víz (szikrázó napsütésben rohamosan olvad minden) és a vízben gázolva nem látszik hol jeges. Nem bánkódunk, mikor megpillantjuk végre a Hirczy-emlékművet, de nincs lazsálás, mert jól gondoltam, tiszta jég az aszfalt. Szerencse, hogy az út padkája már járható.

Sárkánylyuk-völgy felső, Barátságos része. Lejjebb gyakorlatilag csak vízben lehetett gázolni

Itt valami hosszútávú korcsolyaverseny készül? (Fáni-völgy)

Szerintem Kozma szélén érhette el átlagsebességünk a negatív rekordot. Beszélgetünk is róla, hogy ez így karcos lesz, de a terep Csákvárig fokozatosan enged szorításából. A jég átvált jégkásába, majd sárba.

Visszatekintés a Vértes lankáira az Ida-kaputól

Végre gondtalanul élvezhetjük kicsit a hirtelen jött jó időt. A kápolnánál (34,7 km) örömmel látjuk, hogy 6,8-ra tornásztuk fel magunkat. A városban a kékutak még zárva vannak, így egy kocsmánál kávé-kóla ürügyén feltöltjük fogytán lévő vízkészleteinket. Kifelé jövet találkozunk Bokor Csabáékkal. Nagyon kedves a szurkolása, köszönjük!

Szent Ferenc kápolna Csákvár közelében

Anita csapat Csákvár szélén. Itt szinte ideálisak voltak a terepviszonyok.

Kora tavaszi körülmények között futunk Gántig. A táj megkapó, a terep egészen könnyű. Szigorítás csak a falu túlvégén kezdődik. A Kápolnapusztára vezető szekérút sebesen rohanó patakká változott. Kis sárszigetek között szökellve próbálunk előre jutni, aztán egy-két megcsúszással később rájövünk, hogy nem is sárból vannak azok a szigetek, így kimenekülünk az út szélére. Felfelé fokozatosan csökken a vízmennyiség, a Juh-völgyben pedig már csak jég és hó van. 
Géza-pihenő nyílt része tiszta, beljebb viszont egy újabb erdőrészletet vágtak le, így ismét jegesre taposott úton botladozunk a pontig (52,1 km). Sebességünket kiszögelték 6.8-ra. Anita telefonja kezd megbolondulni, félő, hogy nem bírja ki a célig. Enyém meglepő módon jól bírja, pedig a net is ment végig.

Gejza még mindig pihen.

Lassan szürkül, igyekezni kell minél tovább jutni világosban. Szentgyörgyvártól egész tűrhető az út, fél hat magasságában az Oroszlánvár feletti éles törésben kapcsolunk villanyt. Innen cirka 15 km a cél. Vár minket egy kellemetlenül jeges lejtő Kőhányásnál, ahol nincs lehetőség kimenekülni az út szélére. Marad a korcsolyázás. Érezhetően hűl a levegő, de nem egyenletesen. Időnként kifejezetten langyos foltokon vágunk át. 
Űző-hegy még kicsit megnehezíti dolgunk jeges emelkedőjével, de ezt is szépen elmorzsoljuk és csekkolunk az utolsó ponton (67,9 km). Anita telefonja mostanra megadja magát, így jobb híján felhívom a rendezőket, hogy így igazoljuk egymást. 

Mindössze 9 kili maradt hátra, könnyű terepen. A jég javarészt leolvadt, és bár időnként lábszárközépig érő tócsák vannak, de ez már csak balzsamos simogatás a korábbiak tükrében. Végül Fél nyolc magasságában pillantjuk meg a csarnokot és a szervezőket. 

Célfotó: a ganét az utolsó szakasz tócsái lecsapatták.

Köszönjük, klassz volt! Azért egy tempós futásra még lehet visszatérek ;) 

Linkek:
A túra honlapja
További képek