2017. március 13., hétfő

2017.03.11. Selmeci 50-es


Utolsó pillanatban Bálint hívására nyergeltem át Iszkiriről erre a túrára. Tincával megbeszéltük, hogy nem futkosunk (gondoltam ez egy classic szlovák TT), inkább fényképezőgéppel leterhelve az így már 5 fős társasággal tartunk. Ehhez képest a Bacsófalvi rajtban kizárólag futó jelmezes alakok ténferegnek. Hűű..

Magányos ladik a befagyott Bacsófalvi tavon
Hamarosan eldördül a startpisztoly (szó szerint) mi pedig rögvest az utolsók között találjuk magunkat. Jót mulatunk a dolgon, aztán nyakunkba vesszük a Selmeci-hegységet. A főcsúcs sem kiemelkedően magas (a Szitnya is mindössze 1004 méter), de a viszonylag meredek emelkedők és a tagoltság miatt tekintélyesebbnek láttatja magát. Vegyes erdők, hegyi legelők váltogatják egymást a gerincen, lent a völgyekben pedig apró falvak, húzódnak meg. Feltűnően sok a tározó tó, ez minden bizonnyal az egykor intenzív bányászat hozadéka. Ma már a bányászati hasznosítás helyett inkább az üdülő jelleg az uralkodó, ezt bizonyítja a tavak környékén felhúzott üdülő telepek is. Ilyen helyeken rendszeresen el lehet csípni a népi kulipintyó építészet egy-egy gyöngyszemét. 

Kirándulók a Selmeci-hegységben
 
Kilátás a Szitnyára a Sípová mellett


A népi kulipintyó építészet egy míves darabja Kopanicéban
Összességében egy klasszikus középhegységben járunk, ahol nincs messzeföldön híres földtani képződmény, vízesés, barlang stb. (Selmecbánya városát most szándékosan nem említem), egyszerűen csak jó úton lenni benne.

Az órákat, gyaloglás mellett anekdotázással ütjük el. Ellenőrző pontok nem “akadályozzák” a lendületet, mert összesen kettő van belőle. Az útvonal követését trackkel, vagy a megadott smerovnik-ről (útjelző oszlop) készített felvételekkel ellenőrzik. Jó 4 óra alatt érjük el az első ellenőrző a.k.a. etető pontot Hodrushámorban. A település összképét nagymértékben javítja a szervezők által felhalmozott nagymennyiségű élelmiszer. Mivel már csak 6-an vannak mögöttünk (hogy hogy kerültek oda nem értjük), így nem szégyellősködtünk (mondjuk ha többen vannak akkor se tettük volna). A fogyasztás bajnoka Bálint és Tinca, de mi többiek sem vallunk szégyent. Mozgásra csak a mögöttünk haladó csoport érkezése késztet minket, de azért kézben még viszünk ezt-azt :)

Kiránduló néptömeg

A vendégcsalogató Hodrushámor
Elmellőzünk pár bánya aknát, aztán a völgy aljából egy hosszú emelkedő vezet fel a gerincre. Teli hassal ez csak mérsékelt sikert arat. Kerling kápolnájánál véget ér az emelkedő, a gerincen északnak haladva ismét rétek és erdőfoltok váltogatják egymást, néha 1-1 házcsoporttal. Kinyílik a táj, kelet felé a Szitnya, Nyugat felé a Vtácnik vonulata kísér minket. Beérünk három “vetélytársat”, akik közül a fiú szandálban nyomja. Ez azért kissé meglepő, mert igencsak tavasz eleji az idő (~8 fok, időnként élénk szél, helyenként havas, saras a terep).

Már csak emlék (?)

Úgy maradt
A szintek kedvéért újra leszaladunk a gerincről a Selmeci tározóhoz (ahol nem tudjuk, hogy Bálint bringázott-e ;) ), majd vissza a Vörös-hágóba.
Még a tározó felett találkozunk egy félig elhagyottnak tűnő övcstornával (szintvonallal nagyjából párhuzamosan haladó csatorna). Így már érthető miért vannak “vízszintes” patakok a térképen. Számomra igen érdekes létesítmény ez, eddig csak könyvekben találkoztam vele. Hogy a bányák védelmében építették, vagy a tározókhoz gyűjtötték a vizet azt nem tudni, de a Szitnya oldalában még olyannal is találkoztunk, ami a gerincet alagúttal keresztezte.

Matulka
A hágóban vár minket a második, egyben utolsó etetőpont. Itt is a szokásos vehemenciával állunk neki a pusztításnak, majd mikor a szervezők szólnak, hogy együnk, mert ki kell dobniuk a maradékot újabb lendületet szerzünk. Volt aki még a táskáját is direkt otthagyta, hogy visszaszaladhasson egy kis pótlásért ;)

Evés után mi más jöhetne, mint emelkedő? Szerencsére nem tart soká felmászni a Paradajs-ra. Jó a kilátás Selmecre a kereszt tövéből, de nem mennyei, később még jobb is lesz. Kicsivel odébb átvágunk néhány ló között. Nincs itt se Feri, se Sára Peti aki megetesse őket, így csak halvány simogatási kísérletet teszünk. Az járt sikerrel akinél nagy fényképezőgép van, mert az érdekelte őket. Érdekes, hogy a szamárral is így jártam a Nagykő-havason, úgy látszik a patásoknak élénk az érdeklődése a művészetek iránt :)
Következő csúcsunk a Tanád. Kelet és dél felé ellenőrizzük a panorámát. Elégedettek vagyunk a látvánnyal, de nem időzünk sokat, lehetőleg világosban célba kellene érni.

Lovak a Tanád alatt

Csúcsfotó a Tanádon

Kilátás a Tanádról nyugati irányba
 Kiterjedt hegyi legelőn vágunk át, a jelzések eltűnnek, de nekünk csak a gerincet kell hűen követnünk. Elhagyjuk egy szállás romló épületét a Kanderka oldalában, majd délkeletnek fordulva lecsorgunk a Szitnya alá.

Hegyi legelőkön vezet az út.

Kőbaba

Libasorban
Kezdődik a túra illegál. A hivatalos útvonal valami oknál fogva körbekerüli a hegyet, de mi nem szeretnénk a főcsúcs trófeája nélkül hazatérni, így egy másik jelzést választunk. 200 méterrel rövidebb, ugyanennyi szinttel több, de becsszó, hogy nem fogjuk elszámolni :) Meredek emelkedő kezdődik, feljebb pedig havassá válik a táj. A sziklafal oldalában kanyargó jegesre taposott lépcsőkön megértjük miért is kerülték el a csúcsot a szervezők.
Élvezzük kicsit a kilátást a nap utolsó sugarainál, majd teszünk még egy kis kitérőt a várromhoz és sietünk, hogy lámpa nélkül célt érjünk. Épp elcsípjük a dolgot és utolsó előttiként toppanunk be az étterembe (a többiek felszívódtak).

Kitekintők a Szitnyán

Ez meg amire kitekintettek

Bálint a várromnál
Linkek:
További képek